Giustika a hegedűről mesél

The person is talking about their old violin that they haven't played since 1939. They couldn't practice because they got married and had children, and they had to work to support their family. The violin was thrown around and ended up in the attic and basement. The person's wife didn't like listening to it. They never practiced and sold their other instruments. They finally decided to fix the violin and bought some rosin for it. They couldn't find any strings for it and put some newspaper on it instead. Now they're practicing and hoping it will get better. Borzasztóan játszik ez a pacák ezen a hegedűn. Hát nem is hozzákozom rajta. 1939-ben játszott utoljára. Azóta nem gyakorolt. Hát itt lehet várni többet tőle. Időközben eltört. Aztán megnősültem. Jöttek a gyerekek. Nem értem rá. Kenyeret kellett keresni. Aztán csak maradt-maradt mindig a hegedű. Dobáltak ide-oda. Felkevült a padlásra, a pincébe. Aztán a feleségem meg nem szerette hallgatni, hogy mindegy. Nyekerekre rajta. Persze, soha nem gyakoroltam. Volt egy tárugatóm, vagy egy irákkorom mondani. Egy clarinőtöm. Azt is eladatta velem. Maradt ez a hegedű. Azt már nem akartam, mert csak emlékem. Az anyám testvérjétől kaptam ajándékba. Aztán tegnap rászántam magam. Végül megcsináltam. Vettem enyved hozzá. Megragasztottam. Mondom is, mikor elvált az enyvezés. Elmentem az üzletbe máma, hogy vegyek áhúrt. Nem kaptam hozzá. Felraktam már egy-két újségságot. Hát most ez van. Ezt kell hallgatni. Mert még sokat gyakorolom. Akkor talán jobban fog menni.